2013. március 13., szerda

Egyedi gyerekszobát!


Mivel igencsak kedveltétek a Gyerekszoba ötletelő című bejegyzésemet ezért egy hosszabb összeállítást is készítettem Nektek. 
Nem tudom, hogy milyen a tökéletes gyerekszoba mivel gyerekem még nincsen, azonban azt tudom milyet készítenék neki, és azt is tudom, hogy azt szívvel-lélekkel fogom majd megtervezni és elkészíteni.
Most nézzünk is meg pár ötletes és pénztárcakímélő gyerekszobát.

Nem hiszem azt, hogy egy gyerekszoba mindössze a falak kifestéséről szólna, ahol épp Micimackó és Malacka feszít a falon, ennél ezerszer jobb ötletet is kilehet találni.

Festés és tapétázás a gyerekszobában:



Választhatunk színes tapétát.


Fekete-fehér állatos tapéta is jól mutathat.


Választhatunk virágmintásat.


Pöttyöset. És nézzétek milyen jópofa ez a játéktűzhely!





Ha mindenképpen ragaszkodtok a rózsaszínhez, akkor a fenti példák igen inspirálóak lehetnek számotokra.


Nem feltétlenül kell egy egész szobát kifesteni, elég ha csak egy kis felületet festünk ki,  mint ahogyan fenti példák is  mutatják.


És ha ragaszkodunk a kék színhez ott is lehet ízléses példát találni.


Festhetünk a falra fát is, és nem feltétlenül kell mesefigurákkal kidekorálni a falat.

Alakítsuk át a régi bútordarabokat vagy ha újat veszünk dobjuk fel egy kicsit, hogy egyedi legyen.







Kívül fekete, belül fehér.


Kívül sárga, belül virágmintás.




Átalakíthatjuk játéktűzhelynek is a bútort.


A polcokból babaházat készíthetünk.


Az éjjeliszekrényt kinevezhetjük asztalnak is a gyerekszobában.

A ruhákat így is tárolhatod:






Az egyszerű vállfát dobd fel valamivel!



Teregesd ki a ruhákat!

Játékok és egyéb dolgok tárolása:







Dekorációk a gyerekszobában:






Kiságy és ágy fölé helyezett  tárgyak.



 Állatos dekorációk.

Majd a végére még néhány hangulat és ötlet:













Képek forrása: Pinterest.