2015. január 20., kedd

Gyakorlás: Esküvői meghívó


Aki követi Pinterest oldalam, annak minden bizonnyal feltűnt, hogy igencsak megszaporodtak a képek, az Esküvő/Venčanje/Wedding mappában. Ugyanis, szeretnénk jövőre a párommal egybekelni. 
Igen, 2016-ban. Az idei év, leginkább otthonunk rendbetételéről fog szólni, de mindeközben megkezdeném az esküvő előkészületeit. Elsőként a meghívóval kezdeném. Szeretném magam megtervezni, és megfesteni. Akvarellpapír megvan, és elkezdetem a gyakorlást is. Mutatom is első próbálkozásaim.


Ajándék címkéket készítettem karácsonyra.

Az első próbálkozás után, azt a következtetést vontam le, hogy vékonyabb ecsetre lesz szükségem, ahhoz, hogy aprólékosan kitudjam dolgozni a meghívót. A színek kikeverésére sem szántam időt, ami volt, azzal dolgoztam. Erre is jobban odafogok figyelni. 
Ami még fontos: a türelem, türelem, és a türelem. 






Továbbá, festettem egy lapot édesanyámnak is, melyet karácsonykor kapott, nyugdíjba vonulásával egybekötött, karácsonyi ajándék egy részeként. 

Képek saját.